Bokréta

 
image5
BOKRÉTA NÉPTÁNCEGYÜTTES:

A csoportot 1990-ben alapította Budainé Bakos Mária és Budai Gábor. 1995 szeptemberétől a Bokréta Néptáncegyüttes a Ránki György Alapfokú Művészeti Iskolához tartozik. Az oktatók kitűzött célja minél több gyermekkel megismertetni és megszerettetni – ha lehet „anyanyelvi” szinten a magyar táncokat, népi játékokat, szokásokat.

Az alapismeretek elsajátítása mellett színpadi művek is készülnek részükre, melyeket elsősorban hazai közönség előtt, de több ízben már külföldi gyermekfesztiválokon is megmutattak. (Románia, Lengyelország, Olaszország, Csehország, Szlovákia, Németország, Szlovénia, Szerbia)

image2A csoportot 2001-ben az ország 20 legjobb gyermek együttese közé sorolták. Szerepeltek már az Országos Táncháztalálkozón is, ahol bemutattak és tanítottak Pünkösdi szokásokat és hozzá kapcsolódó táncokat Rábaközből.

Az elmúlt években többszörösen jutalmazta arany minősítéssel az együttest nívós szakmai zsűri.

2016-ban Berger-Budai Gréta és Kakuk Pál Nyírségi koreográfiájával bejutottak az Országos Gyermektánc Antológiára, így az ország legjobb 14 együttese között mutathatták meg magimage3ukat a Budapesti Operettszínházban.

A gyermek szólótánc versenyek döntőibe rendszeresen bejutottak táncosok, közöttük többen “Kisbokréta” , “Aranykeszkenős” és “Aranypaszományos” címet nyertek.