Ránki György

Ránki György

Ránki György

Ránki György Kossuth-díjas zeneszerző több mint száz éve, 1907. október 30-án született Budapesten. A Zeneművészeti Főiskolán 1926-1930 között Kodály Zoltántól tanult zeneszerzést. Már 1919-től komponált, majd népzenei tanulmányokat folytatott Lajtha László mellett a Néprajzi Múzeumban. 1947-48-ban a Magyar Rádió zenei osztályát vezette, majd két évig Londonban és Párizsban élt. 

Sokoldalú zeneszerző, aki nem tett különbséget műfajok között. Nézete szerint minden műfajban lehet értékeset és értéktelent alkotni. Írt operát, musicalt, dolgozott a film, színház és a rádió számára, egyes darabjai szabályszerű slágerekké váltak. Zenéjét a humor, a groteszkre való erős hajlam, a zenei idézőjelek használata jellemezte, kiváló hangszerelő készséggel párosulva. Legnépszerűbb, és egyben legismertebb műve a Pomádé király új ruhája című opera, amelynek a szövegét – Andersen meséje nyomán – Károlyi Amy írta a Magyar Rádió felkérésére.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, többek között Erkel-díj (1952 – I. fokozat, 1957 – II. fokozat), Kossuth-díj (1954, a Pomádé királyért), Bartók–Pásztory-díj (1987), halála előtt három nappal kapta meg életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Ránki György hosszú betegség után 1992. május 22-én halt meg Budapesten, egykori lakóhelyén, a II. kerületi Gül Baba utca 36. számú ház falán tábla őrzi emlékét.